A klímagyászról

Klímagyász - Tagadás

Az első zsigeri reakció: "én ezt nem hiszem el."


A tagadás némileg mást jelent egy anticipációs gyászfolyamatban (mint amikor valaki megtudja, hogy halálos beteg ő maga vagy egy szerette) és mást, amikor a veszteség tényleg bekövetkezett. A kettő közötti különbség talán úgy fogható meg, hogy az első esetben a tipikus reakció az "én ezt nem hiszem el", a másodikban az "én ezt nem tudom/akarom elhinni". Ez csak nagyon finom különbségnek tűnik, de talán érezhető, hogy más az attitüd. Ami viszont mindkettőben közös: "ha elhiszem, akkor fogalmam nincs róla, hogy hogyan tovább" - vagyis a psziché önvédelmi mechanizmusa egy olyan veszteséggel, fájdalommal szemben, amit nem képes kezelni. Az információ sokkoló. A szembesülés pedig rendkívül fájdalmas. Itt például tetten érhető az, hogy az öt szakasz nem feltétlenül lineáris sorrendben követi egymást, mert sokan azonnal elkezdenek alkudozni (3. "szakasz") vagy depresszióval reagálnak (4. "szakasz"), és csak később kezdenek el felelősöket keresni és haragudni (2. "szakasz").

A tagadásnak azonban fontos szerepe van az adaptációban: időt ad arra, hogy apránként emésszük meg és dolgozzuk fel a sokkoló információt. Annak elfogadása, hogy a tagadás egy természetes énvédő mechanizmus egy hatalmas lépés önmagunk és környezetünk megértése, a saját lelki békénk megteremtése felé.

Ha egy sokkoló, félelmet és tehetetlenség érzését keltő információt kapunk, akkor a legkézenfekvőbb megoldás, valljuk be, a strucc-politika - ha nem nézek rá a problémára, akkor az nincs is. Az, hogy ez kinél mennyi ideig tart és képes-e egyáltalán beengedni ezt az információt, az teljesen az illető egyéni teherbírásától, illetve a tanult problémakezelési stratégiáitól függ. Ha egy családban a problémák szőnyeg alá söprése, elhallgatása volt a stratégia, ha konkrét, kézzelfogható helyzeteket nem tudtak kezelni, akkor hogyan is várhatnánk, hogy másként tennének egy olyan kérdésben, ami szinte felfoghatatlan dimenziókban van, mert mással történik, máshol történik, illetve ha van személyes érintettség, akkor azt lehet más okokra fogni. A vészharangok kongatása olykor ezért talál süket fülekre, mivel ha túl nagy félelmet gerjeszt megoldási javaslatok, kiút felkínálása nélkül, az erősíti a tehetetlenség érzését, a félelmet, amire megint csak a tagadás erősödése lehet a válasz. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akinek egzisztenciális problémái vannak és már most is napi szinten küzd a személyes túlélésért, a családja túléléséért, azoknak egyszerűen nincs energiájuk arra, hogy globális problémákkal foglalkozzanak - számukra a valós probléma az, hogy holnap vagy a jövő héten mit esznek, hol alszanak, és értelemszerűen nem hozza lázba őket az, hogy mi lesz 10-20-50 év múlva. Arról nem is beszélve, hogy a népesség egy nagy százaléka a szocio-kulturális körülményei miatt nem is érti a szavakat amelyeket hall, nemhogy felfogná azok jelentését.

Ha ezt olvasod, akkor valószínűleg túljutottál az anticipációs tagadás fázisán, ami azt jelenti, hogy a szembenézéshez szükséges erő megvan benned. A tagadással kapcsolatban a legnagyobb kihívást inkább az jelenti, hogy hogyan kezeljük azt, hogy mások tagadásban vannak. Ha a közvetlen környezet nem akar tudni a problémáról, az elszigetelődéshez vezethet a baráti körön belül, családban pedig kifejezetten konfliktusokhoz vezethet, mert aki szerint nincs itt semmi látnivaló, rosszabb esetben egyszerűen "klímahisztinek" minősíti az aggodalmakat, értelemszerűen nem fogja érteni, hogy miért probléma a közértben a nejlonzacskó, miért nem akar a párja repülővel a világ másik végébe menni nyaralni, illetve bármi olyant tenni, ami az ökológiai lábnyom csökkentéséhez vezetne - mert ez azért jár lemondásokkal. És persze kiéleződhetnek a generációk közötti ellentétek, ami egy olyan időben, amikor a családi összetartás fontosabb lenne, mint valaha, fájdalmas törésekhez, veszekedésekhez vezethet. A nagy kérdés tehát az, hogy

hogyan kommunikáljunk a környezetünkkel...

... hogy a legfontosabb kincseink, az emberi kapcsolataink a lehető legkevesebbet sérüljenek.

Már az is kérdés, hogy mindenkit ki kell-e mozdítani a tagadásból. Számomra az alapszabály az, hogy senki helyett nem hozhatok döntéséket, senki más fejével nem gondolkodhatok, és ha igényt tartok a gondolkodás szabadságára, akkor másoknak is megadom azt. Ahhoz, hogy a tagadásból szeliden mozdítsunk ki valakit, a kommunikáció módja rendkívül fontos lehet. Talán célravezetőbb az, ha nem a helyzet kilátástalanságát, katasztrofális és globális voltát hangsúlyozzuk, vagy legalábbis nem ezzel indítunk. A példa mindig erősebb, mint a csináld-ezt-csináld-azt, és az én-így-csinálom-mert kezdetű mondatok talán eredményesebbek, mert magukban hordozzák a választás lehetőségét és a kényszerrel szembeni természetes ellenállást is redukálják. 

A fentebb említett énvédő mechanizmusok tiszteletben tartása ugyancsak igen fontos: tudnunk kell, hogy a tagadás általában nem tudatos döntés eredménye, hanem egy zsigeri reakció. Emlékszel a saját első találkozásodra a gondolattal? Az első reakciód valószínűleg a sokk volt, az "ugye nem, ez nem lehet..." Neked is idő kellett ahhoz, hogy megemészd, hogy feldolgozd, és lehet, hogy pont azért ilyen fontos, hogy valakit meggyőzz a probléma létezéséről, mert a feldolgozási folyamat még nagyon is zajlik. 

Azt sem árt figyelembe venni, hogy amíg valaki gyászol, addig magának is támogatásra lehet szüksége, és nem áll feltétlenül készen arra, hogy valaki mást átsegítsen azon az időszakon, ami a tagadásból való kilépés után kezdődik. Közhely, hogy a bajban a család tartson össze, a családtagok támogassák egymást, azonban ha az egész családot éri veszteség, akkor mindenki gyászol, és egyszerűen nincs energiájra arra, hogy a többieket támogassa, legfeljebb azon az áron, hogy a saját gyászát elnapolja, vagy legalábbis ideiglenesen felteszi a polcra. A családtagok tagadása miatt érzett harag is lehet a gyászfolyamat része - nehéz a saját érzéseinkhez kapcsolódni, nehéz hozzájuk kapcsolódni, és a harag, ha tisztában vagyunk a benne rejlő lehetőségekkel, legalább egy kézzelfogható dolog, ami megnyitja az utat másfajta kapcsolódási módok felé is. Nehéz. Nagyon. Sok türelmet és megértést igényel, és sokkal könnyebb, ha van hozzá külső támogatás. 

Mindent összevetve, bármennyire is fontosnak érzed, hogy mindenki tudjon róla és cselekedjen, lehet, hogy jobb stratégia először magadat stabilizálni, és utána bevonni a családtagokat, barátokat. Azt viszont finom kérdésekkel ki tudod tapogatni, hogy valaki hol tart ezzel a klímaváltozással kapcsolatos hírekkel - az is lehet, hogy mindketten ugyanazt gondoljátok, csak egyikőtök sem mer beszélni róla, pont az elutasítástól, a leszólástól való félelem miatt. 

A tagadás (vagy tudatosulás) szintjei

Egy információt több szinten dolgozunk fel, fejben könnyebb, sokak számára a logikus levezetés, a hírekben hallott információk elegendőek ahhoz, hogy ne vonja kétségbe a klímaváltozás tényét. És ezzel megjelenik a szorongás a jövő miatt, valamint a remény, hogy ha mindannyian összefogunk, ha mindenki megteszi, amit kell, akkor megállítható, visszafordítható a folyamat, vagy hogy a technológia vagy "valaki" úgyis megoldja - sokan ilyenkor lesznek aktivisták vagy költöznek vidékre, esetleg elkezdenek közösséget szervezni, de az is lehet, hogy ez az első impulzus egy környezettudatosabb élet felé. Azonban bármit tesznek, a szorongás általában megmarad.

Sok helyen javasolják a szorongás oldására a "pozitív gondolkodást", hogy fókuszáljunk a reménykeltő megoldásokra, és persze mindenki nagyon szeretne hinni abban, hogy a reményei valóra válnak - ez a tagadás félig-meddig tudatosan választott szintje, főként mert a pozitív dolgok keresése kiválóan illeszkedik a ma divatos gondolkodásba. A feltörő érzéseket azonban nehéz elfojtani, nagyon sok energiát és lázas tevékenységet igényel, hogy lehetőleg minél kevesebb idő maradjon arra, hogy elérjék a felszínt és gondolatokká formálódjanak. Ha a pozitív gondolkodás és az aktivitás az ügy érdekében valóban megoldást jelentene, akkor valószínűleg nem lennének klímaszorongók az aktivisták között. Tudom, hogy vannak.

A belső munka azonban eközben is folyik, a tudatalatti gondoskodik róla (nem olyan könnyű átverni), és ha a belső feszültség túl naggyá válik, általában megtörténik a kilépés a tagadásból egy másik szinten, ami általában megrázó élmény: tudtam eddig is, de most máshogy tudom, most már át is érzem, hogy ez mit jelent. Koppan. És ezzel elkezdődik a gyász egyéb "szakaszainak" hullámvasútja, ami végül elvezet az elfogadásnak ahhoz a szintjéhez, ahol már nem kell visszatérni a tagadáshoz, mert a folyamat során újraépülünk és felnövünk a feladathoz. 

 

Nem vagy egyedül!

Ha a környezeted nem is érti, hogy min mész keresztül éppen, tudd, hogy nem vagy egyedül. Segítséget kérni ÉR! 


Krízis esetén

Ha bárki komoly klímadepresszióban szenved, és öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai vannak, vegye fel a kapcsolatot a megfelelő szakemberrel. Az alábbiak a nap 24 órájában ingyenesen hívható segélyvonalak:

Kék Vonal
LESZ

 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Ha támogatásra van szükséged...

Klímagyász csoport

Online önsegítő sorstársi csoport, kéthetente, összesen 10 alkalommal.

Közösségi támogatás

Szeretettel várunk a Deep Adaptation Hungary zárt Facebook csoportban 

Egyéni kísérés

Beszélgessünk arról, ami nehéz, amivel nehezen birkózol meg egyedül

Kapcsolódási lehetőségek

Ez is érdekelhet

Kép: mi az a klímagyász?

Mi az a klímagyász?

A klímagyász a gyász egy viszonylag új területe, a kifejezés is csak néhány éve létezik, és az "illegális" gyászok közé tartozik, azaz akik ezzel küzdenek, a környezet részéről igen csekély támogatásra számíthatnak, holott a pusztuló ökoszisztémáról, a kihaló fajokról szóló hírek hatására sokan valódi veszteséget élnek át. Másoknál a jövőkép megingása, elvesztése okoz szorongást, és az ezzel kapcsolatos aggodalmaikat ugyancsak nehezen tudják megosztani másokkal, mivel a társadalom nagy része még tagadásban él. 

Klímagyász és klímaszorongás

Általában együtt jár, többek között ezért nehéz elválasztani a kettőt, felismerni a klímagyászt. 

A gyászról - a gyász öt szakasza

A gyászról általában

Mielőtt egy speciális gyász titkaiba belemerülnénk, beszéljünk egy kicsit magáról a gyászról, a gyászfolyamatról.

Klímagyász - Harag

Klímagyász - Harag

Bármennyire nem jó is a PR-ja, fontos és még hasznos is lehet.

Klímagyász - Alkudozás

Barátkozás azzal, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.

Klímagyász - Depresszió

Klímagyász - Depresszió

Reménytelenség, kiszolgáltatottság, tehetetlenség, szomorúság...

Klímagyász - Elfogadás

Amikor felcsillan egy másfajta remény...

Klímagyász - Integráció, értelem

Klímagyász - Integráció, értelem

Hogyan tudunk értelmet adni a mindennapoknak egy riasztó jövőképpel?