Mi az a klímagyász?

Hivatalos "definíció" szerint a klímagyász vagy solastalgia jelensége a tapasztalt vagy előrevetített ökológiai veszteségek felett érzett gyász, mely egyaránt kapcsolódik az akut környezeti hatásokhoz, valamint a hosszú, krónikus, ámde ijesztő természeti változásokhoz. Aki hiradót néz vagy hírportálokat olvas, szinte naponta találkozhat a környezetpusztulásról, a természeti katasztrófákról szóló hírekkel, de egyre többen tapasztalják a saját bőrükön is, mert olyan helyen élnek, ahol a változások már kézzel foghatóak, testközelben vannak: akinek az otthonát elsodorja egy villámárvíz, a gazdák, akiknek az extrém szárazság miatt elpusztul a termése, a világ más tájain az erdőtüzek, hurrikánok áldozatai számára ez a kegyetlen valóság, nem egy elvont modell, ami vagy pontos, vagy nem. Ide tartozik a környezeti katasztrófákban elpusztult természeti kincsek, az áldozatul esett állatok, de a kihalt fajok elvesztése miatt érzett gyász is. Ezek a konkrét, megtapasztalt veszteségek. Az előre vetített veszteségek közé tartoznak azok, amelyek még nem következtek be, de a prognózisok szerint előbb-utóbb be fognak, mint például a tengerszint emelkedése miatt víz alá kerülő szigetek, partszakaszok, a haldokló korallzátonyok és a kihalás szélére sodródott állatfajok, nem utolsó sorban pedig a klímaváltozás következtében kialakuló háborúk, éhínségek miatt elveszített emberéletek felett érzett gyász.

Egy másik aspektus, amiről ritkábban esik szó, egy ugyancsak konkrét veszteség: a jövőkép elvesztése. A médiában egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak azok a prognózisok, melyek szerint a civilizációnk napjai meg vannak számlálva és pesszimista becslések szerint 12 évünk van, optimistábbak akár 30-50 évet is prognosztizálnak. Vagyis a kérdés nem annyira az, hogy bekövetkezik-e az összeomlás, hanem hogy mikor. Az egyre valószínűbbnek látszik, hogy a mai fiatalabb generációk (30 alatt) számára a jövő egyáltalán nem olyan lesz, mint amilyennek szüleik vagy ők maguk megálmodták. Ahogy a klasszikus, egy családtag, közeli hozzátartozó vagy másképpen nagyon fontos személy elvesztése miatti gyásznál is az egyik legsúlyosabb "járulékos veszteség" az elképzelt jövő elvesztése, ez a klímagyásznak is egy igen fontos, ám sokszor ignorált forrása lehet. Hasonlót élnek meg azok is, akikkel közli az orvos, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, hamarosan meg fognak halni - ez az anticipációs vagy előgyász ugyancsak ismert jelenség, de arról kevés szó esik, hogy az emberiség számára adott prognózis is kiválthatja. 

A klímagyászt, különösen ez utóbbi formáját gyakran kíséri a jövőtől való félelem, amit klímaszorongásként szoktak emlegetni. Nem vagyok pszichológus, de hézagos ismereteim szerint a szorongást a félelemtől pont az különbözteti meg, hogy a szorongásnak nincs konkrét tárgya, illetve ha van, akkor azt már nem szorongásnak hívják. Ezért már maga a kifejezés is kissé érthetetlen, önellentmondó számomra. Akár szorongásnak hívjuk, akár jövőtől való félelemnek, az biztos, hogy a hírek és a tudományos eredmények tükrében elgondolkodtatónak tartom, hogy ez mennyire patologikus: ha valakinek azt mondják, hogy pár évtizeden belül várhatóan a felismerhetetlenségig megváltozik a környezet, amiben él, a sokk, az ijedtség egy teljesen normális emberi reakció, és a legjobb vigasztalás, ami jelenleg rendelkezésre áll, hogy ez egyáltalán nem biztos... van akinek ez elég, van, akinek nem. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a klasszikus gyászt kísérő "járulékos" veszteségekkel (mint például a jövőkép elvesztése) végzett gyászmunka oldja a jövővel kapcsolatos szorongást is. A gyászmunka célja a veszteség integrálása, nem pusztán az elfogadás. Enélkül az elfogadásból könnyen lesz beletörődés, ami nagyon nem ugyanaz, mint az integráció következtében kialakuló valódi elfogadás, ami általában elhozza a belső békét. No nem varázsütésre, hanem több körben, több szinten megélve. A klímaszorongás, mint a klímagyász kísérője egy speciális érzés vagy inkább lelki- vagy tudatállapot, jelenleg még általános az a nézet a pszi szakmákban, hogy ez csak egyfajta szelep, ami más szorongásos zavarokat maszkol. Az elmúlt évek kutatásai azonban arra jutottak, hogy a klímaszorongás létezik önállóan is (hívjuk most primer klímaszorongásnak), ami mögött nincs egyéb mentális zavar vagy patológia, kifejezetten a klímaváltozással kapcsolatos jövőkép, illetve a korábbi jövőkép elvesztése miatt alakul ki. 

2019 szeptembere óta vagyok a Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás vagy Mélyadaptáció) mozgalom önkéntese. A közösség elsősorban zárt Facebook csoportokon keresztül kommunikál, így egy 15.000+ fős nemzetközi csoport tagjaként, illetve a jelenleg (2021 december) több, mint 5000 tagot számláló magyar csoport adminisztrátoraként egy olyan közegben mozgok, ahol napi szinten találkozom a klímagyász és az azt kísérő klímaszorongás megnyilvánulásaival és nyújtok támogatást a csoportnak, illetve azoknak, akik személyesen megkeresnek. Ezen az oldalon az ezekben a csoportokban és kísérések során szerzett tapasztalataimat foglalom össze, valamint a klímapszichológiával kapcsolatos szakirodalom nyilvánosan elérhető forrásaiból is fogok közzétenni szemelvényeket.